kép: pinterest
Az ember életében sokszor adódnak
olyan helyzetek, pillanatok, történések, amire azt tudja mondani, hogy döntő
fontosságú a további sorsát illetően. Én is bővelkedek ilyenekben. Úgy, mint a
nem sikerült felvételi, a házasságom, majd annak felbomlása, a két Kincsem,
gyermekeim születése.. Stb.
Ezek közé az "életminőséget", de azt is pozitívan megváltoztató események közé sorolom az Istvánnal való találkozásomat, kapcsolatomat.
A negyvenes számot elhagyva és a sorozatos "megpróbáltatásokat" követően, nálam is eljött az a "megrekedt, hogyantovább, micsodaéletemvan" állapot. Úgy éreztem, bár mindent megteszek, nemhogy előbbre jutnék, helyben toporgok, vagy éppen csúszni kezdek a lejtőn. Ez az az állapot- szinte láttam is magam-ahogy körömszakadtáig kapaszkodok, küzdök felfelé, és nem mondom, hogy néha nem is haladok előre... De jön egy pont, amikor igazzá válik a mondás, egy lépést előre, kettőt hátra...
A párkapcsolatom válás után tökéletes, úgy érzem megtaláltam a társam, minden értelemben.
De az anyámmal a kapcsolatom katasztrofális volt, az egyetemista fiam, 20 éves "kirohanásait" nem tudtam kezelni, az anyagi biztonság inogni látszott, a munkahelyem 145 éves múlttal megszünt..(hozzateszem egy rémálom volt ott dolgozni). Biztos kihagytam még ezer másik dolgot, ami még rám pakolódott az évek alatt és már fel sem figyeltem rá, szinte természetesnek tűnt, hogy biztos "negatívként" jelen van az életemben.
És erre a nyomasztó, energiátlan állapotomra jött egy egészségügyi probléma, ami aztán, szó szerint padlóra küldött.. (Az apró pár cm-es foltoktól egészen tenyérnyi nagyságig kihullott a hajam, kopasz foltokkal volt tele a fejem. A hatalmas, dús hajkoronámból nem maradt semmi.)
Tudtam, hogy valami nagyon nincs rendben.
Már megtanultam, hogy figyelni kell a jelekre és most már tudom, hogy egy nagyon kedves, középiskolai múltra visszatekintő barátság visszatérése az életembe, egy jel volt!!
Ez a barátnőm, aki mellől az élet elsodort, terelgetett úgy az utamon, hogy odataláljak a megoldáshoz, Istvánhoz. Hálás köszönet neki ezért..is..
Ezek közé az "életminőséget", de azt is pozitívan megváltoztató események közé sorolom az Istvánnal való találkozásomat, kapcsolatomat.
A negyvenes számot elhagyva és a sorozatos "megpróbáltatásokat" követően, nálam is eljött az a "megrekedt, hogyantovább, micsodaéletemvan" állapot. Úgy éreztem, bár mindent megteszek, nemhogy előbbre jutnék, helyben toporgok, vagy éppen csúszni kezdek a lejtőn. Ez az az állapot- szinte láttam is magam-ahogy körömszakadtáig kapaszkodok, küzdök felfelé, és nem mondom, hogy néha nem is haladok előre... De jön egy pont, amikor igazzá válik a mondás, egy lépést előre, kettőt hátra...
A párkapcsolatom válás után tökéletes, úgy érzem megtaláltam a társam, minden értelemben.
De az anyámmal a kapcsolatom katasztrofális volt, az egyetemista fiam, 20 éves "kirohanásait" nem tudtam kezelni, az anyagi biztonság inogni látszott, a munkahelyem 145 éves múlttal megszünt..(hozzateszem egy rémálom volt ott dolgozni). Biztos kihagytam még ezer másik dolgot, ami még rám pakolódott az évek alatt és már fel sem figyeltem rá, szinte természetesnek tűnt, hogy biztos "negatívként" jelen van az életemben.
És erre a nyomasztó, energiátlan állapotomra jött egy egészségügyi probléma, ami aztán, szó szerint padlóra küldött.. (Az apró pár cm-es foltoktól egészen tenyérnyi nagyságig kihullott a hajam, kopasz foltokkal volt tele a fejem. A hatalmas, dús hajkoronámból nem maradt semmi.)
Tudtam, hogy valami nagyon nincs rendben.
Már megtanultam, hogy figyelni kell a jelekre és most már tudom, hogy egy nagyon kedves, középiskolai múltra visszatekintő barátság visszatérése az életembe, egy jel volt!!
Ez a barátnőm, aki mellől az élet elsodort, terelgetett úgy az utamon, hogy odataláljak a megoldáshoz, Istvánhoz. Hálás köszönet neki ezért..is..
És most hol tartok?? Hova jutottam???
Amellett, hogy megismertem egy végtelenül kedves, rendes, segítőkész, csupaszív embert,(emlékszem az első pillanatra, mikor megláttam Őt, belenéztem a szemébe és tudtam, a legjobb helyen vagyok) minőségileg hatalmasat javult"am" és körülöttem minden. De tudom, hogy ez még csak az út eleje..
A kezdeti tisztítások, lakástisztítás után, január óta havonta jelentkezem nála.
Sok sikerbeszámolót olvastam és őszintén örültem, ha valakinek egy - két alkalom már rendezte a sorokat.
Úgy érzem én nem ez a kategória vagyok. Persze itt nem arra gondolok, hogy nálam akár az első alkalom után sem voltak pozitív változások. Természetesen voltak. Csak úgy érzem, többet tudok változtatni, változni és nem utolsósorban tanulni, ha "nem adom fel".. És kijárom ezt az iskolát.
Akkor tudod értékelni a dolgokat, ha megdolgozol érte.. Ha a fenekem alá raknak egy autót, nincs olyan értéke, mintha azt én a két kezem munkájából küzdöttem össze.
Így ízlelgetem az tisztítások utáni helyzeteket.. Gyűjtöm a csavarokat, alkatrészeket ahhoz a bizonyos autóhoz.
Megtanultam nem félni, rettegni (nagy javulást érzek e téren).
Megtanultam, hogy a "miért kapom ezt a sok rosszat a sorstól, amikor nem is vagyok olyan rossz ember?? " téves.. Nemhogy nem jó így gondolkodni, élni , egyenesen hátráltató.. Mióta elfogadom, hogy mindennek oka van,egészen másképp élem meg.. És ami a legfontosabb, nem sajnáltatás szaga van az egésznek, akár magam előtt is.. Mert milyen jó volt néha a mártír szerepébe bújni és beletörődni a rosszba,nem mozdulni a sokszor megalázó helyzetből, taposni ugyanúgy, egyhelyben.
Nem zuhantam össze, mikor a kezembe rakták a felmondási papírokat. Aki ismert tudta, hogy nálam ez minimum mély depresszió, világvége hangulat.. Mondhatom, hogy még egy percre sem keseregtem. Sőt!!! Lehetőséget láttam benne!! Kitörést!!! Örültem neki! Megereztem a szabadság illatát.
Elkezdtem, 44 évesen "önmegvalósítani" magamat.. Az
életem egy teljesen más irányt vett. Tanulok, képzem magam és még ennek sincs vége. Mindezt örömmel, izgalommal.
Bár még az anyukámmal való kapcsolatomon van mit dolgozni, lényegesen jobb a viszonyunk.
A fiam... Olyan üzeneteket ír nekem, hogy könnyekig hatódom.. A szeretetét kinyílvánítva, őszinte bocsánatkérésekkel az elkövetett hibákért.. És tudom, ez is csak az eleje..
És ami talán a legfontosabb... NŐ A HAJAM!!!! A bőrgyógyász hónapokkal ezelőtti kijelentését megcáfolta a pár héttel ezelőtti.. Miszerint bár nő, de nem lesz olyan dús a hajam.. Most ő maga csodálkozott, hogy még mindig bújnak a hajszálak!!!
Kedves István!
Szívem minden hálájával köszönök neked MINDENT!
Végtelen türelemmel és szeretettel hámozod le a blokkjaimat, problémáimat rólam,hogy aztán ott belül magamra találhassak.
Köszönöm az tisztításokat,
köszönöm az őszinte beszélgetéseket,tanácsokat köszönöm a türelmedet,
köszönöm, hogy felsegítettél a padlóról és elindítottál "az" utamon..
Amit eddig kaptam és tanultam tőled/ általad ajándék.
Zsani
További elérhetőségek
és weboldalak a linkre kattintva megtalálhatóak:
Bejelentkezni és
érdeklődni: testszellemlelek@gmail.com
Facebook közösség:https://www.facebook.com/Lelekafejlodesutjan1/?ref=br_rs
Facebook közösség
gyógyító festményekkel kapcsolatban:https://www.facebook.com/tothistvanspiritualiskepei/
Blog oldalunk: http://gyogyitolelkek.blogspot.com/
Facebook csoportunk:https://www.facebook.com/groups/297030614060567/
Tóth István
spirituális festményei weboldal:https://tothistvanspiritualiskepei.webnode.hu/
Instagram:
toth.istvan.painter
Tóth
István
Megjegyzések
Megjegyzés küldése